2012. március 27., kedd

LIC Őssejtes csigakrém

A munkahelyemre rendeltem a BB krémes csomagomat és kollégám kíváncsian kérdezte: Mit vettél?
Mire én: Őssejtes csigakrémet:)
"Te jó ég, hogy te mit magadra nem kensz!"
Hát igen, elismerem elég bizarrul hangzik, de a krém leírása számomra nagyon biztatónak tűnt.



Főleg a sérült bőrszövet regenerálódása miatt döntöttem a vásárlás mellett. Szerencsére egyre ritkábban, de még mindig előfordul, hogy "nyomkodok", és nekem mindenféle heg nagyon nehezen gyógyul, pláne, amit magamnak okozok, de most pont egy kozmetikus által végzett arctisztás utáni napon kezdtem el használni. 
Nagyon kellemes átlagú, könnyen kenhető krém, teljesen semleges illattal és a kisebb hegeken már másnap észre lehetett venni a változást, vagyis, hogy gyakorlatilag eltűntek. A nagyobb hegek pedig elkezdtek leszáradni és szépen gyógyulni. Összességében szerintem kb. 3-4 napot "spóroltam" meg, de azt mindenképp szeretném hangsúlyozni, hogy nekem tényleg nagyon nehezen regenerálódik a bőröm sérülés esetén.
A krém nem olcsó, ez tény. Én is először a kisebb (7ml) kiszerelést vásároltam meg, de mivel az egész arcomon használom ezért nagyon gyorsan fogy. Lehet, hogy nyáron, csak helyileg alkalmazom, mert picit zsírosítja a bőrt, de általánosságban nagyon elégedett vagyok a termékkel.

Összetevők:
Water, Glycerin, Centella Asiatica Extact, snail Secretion Filtrate, Rosa Centifolia Flower water, Glycereth-26, Macadamia Integrifolia Seed Oil, Cyclopentasiloxane, Mangifera Indica (Mango) Seed Butter, Cetearyl Alcohol, Butylene Glycol, Caprylic/Capric Triglyceride, Hydrogenated C6-14 Olefin Polymers, Ceteraly Olivate, Phytosqualance, Glyceryl Stearate SE, Hydrolyzed Extensin, C13-14 Isoparaffin, Sorbatin Olivate, Dimethicone, Panthenol, Phenoxyethanol, Alantoin, Punica Granatum Extract, Ficus Carica (Fig) Fruit/Leaf Extract, Codonopsis Lanceoata Root Extract, Methylparaben, Xanthan Gum, Tocopheryl Acetate, Malus Domestica Fruit Cell Culture Extract, Ethylparaben, Propylpraben, Dipotassium Glycyrrhizate, Bisabolol, Sodium Polyacrylate, Butylparaben, Disodium EDTA, Isobutylparaben, Laureth-7, Sodium Hyaluronate, Acetyl Hexapeptide-8, Adenosine

A krém részletes leírását itt tudjátok elolvasni: LIC Őssejtes csigakrém

Ha tetszik a blogom, kövess a FACEBOOKON is!

9 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jól hangzik! :)
    Esetleg be tudnád fotózni az összetevők listáját? Az se baj, ha nem angolul, hanem koreaiul van. Kisilabizálom. :D
    Köszi.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Megvan angolul, úgyhogy estére kiegészítem a posztot ezzel:)

    VálaszTörlés
  3. Köszi a tesztet! Elég régóta szemezek már ezzel a krémmel, de ez a poszt adta meg a végső lökést!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú ez jó, kíváncsi leszek a te a véleményedre is:)

      Törlés
  4. Köszönöm az összetevőket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen:) Nem fotóztam, mert nagyon minik a betűk, de talán így jobb is.

      Törlés
  5. Honnan lehet rendelni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. www.bbkrem.hu, de vigyázat, nagyon jó dolgok vannak még a webshopban:)

      Törlés
    2. Köszönöm, majd vigyázok ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...