2021. február 28., vasárnap

Urban Decay Naked Cherry szemhéjpúder paletta


Sminkelni szerető nők körében az Urban Decay Naked paletták több éve a toppon voltak, főleg amikor először megjelentek a neutrális palettáikkal. Akkor, 2010-ben a formulájuk újdonságnak számított és a siker elsöprő volt. Aztán jött a többi márka a krémesebb termékeikkel és Naked paletták kezdtek veszíteni a varázsukból. Akik korábban istenítették, azok később elásták. Láttunk már ilyet, de ez az esetek többségében nem a minőség hibája, hanem a marketinggé. Voltak márkák, melyek vonzóbbá válták egyes youtuberek és influenszerek számára, ha értitek, mire gondolok.

A márka végül 2008-ban el is búcsúztatta az ikonikus első Naked palettát, ami fölött tényleg eljárt az idő.

Nagyon sok jó minőségű palettám van, ezért engem sokáig nem fogott meg a sorozat többi darabja sem, mert elég tudatosan vásárolok. A színösszeállításokat minden esetben hibátlannak tartom, de nekem egyik darabra sem volt szükségem, aztán több mint 2 éve döntöttem úgy, hogy eljött az idő, hogy sminkes kollekciómat végre egy Urban Decay Naked palettával bővítsem, méghozzá a Cherry-vel.
Ez a paletta szerelem volt első látásra. A design és a cseresznyés tematika is nagyon tetszik, de természetesen a különleges, és más palettában nem található árnyalatok keltették fel igazán a figyelmemet.

Stabil, erős a csomagolása és persze botrányosan kívánatos!



A 12 szín között találhatunk matt és csillogó fémes árnyalatokat is.
  • Hot Spot  - matt, világos elefántcsont
  • Caution - semleges, matt bézs, igazi bőrszín
  • Bang Bang – csillogó, hivatalosan pink, de ez élőben abszolút barackosabb arany fénnyel és irizáló mikro csillámokkal
  • Feelz - lágy matt, fáradt rózsa
  • Juicy - meleg őszibarack hivatalosan, de ha engem kérdeztek, akkor ez a 2019-es év színe, a Living Coral vagyis egy igazán különleges árnyalat
  • Turn On - halvány, fémes csillogású rózsa
  • Ambitious - metálfényű rózsás réz
  • Bing - mély, matt mályva,
  • Devilish - matt vöröses szilva, vagy ahogyan én nevezném, érett cseresznye
  • Young Love - fémes vörösáfonya, számomra a paletta legkülönlegesebb árnyalata. Ő az érett cseresznye, amelyre ha rásüt a nap, visszaveri annak szikrázó sugarait
  • Drunk Dial - mély, metálfényű barnás-burgundi
  • Privacy - mély, matt barnás-szilva
Nagyon tetszik, ahogyan ránézek a palettára, azonnal visszaadja az édes cseresznye érzését.
Nem meglepő, hogy pont emiatt nekem a két kedvenc árnyalatom a Young Love és a Bing. A Young Love-tól konkrétan összefut a nyál a számban és talán itt kell megemlítenem, hogy a cseresznye az egyik kedvenc gyümölcsöm.
Számomra ez a paletta telitalálat és biztos vagyok benne, hogy akik elsőre ránéznek, azoknak vagy túl egyhangúnak tűnik, vagy pedig kapásból rávágják, hogy ez egy őszi-téli paletta, de erre rácáfolnék.




Ezekkel az árnyalatokkal tökéletes hétköznapi natúr sminket is lehet készíteni: Hot Spot – Caution - Feelz használatával, vagy

Egy csodás nyári, de még mindig visszafogott verziót: Hot Spot – Caution – Juicy és Bang Bang használatával vagy

A teljesen másik véglet, egy fülledten erotikus füstös smink, ahol a főszerepben a Bing – Devilesh – Young Love szerepel.

Bizony, bizony, ez a paletta nagyon jól kihasználható, legalábbis számomra (fehér bőr, barna szem és haj), de azt gondolom más típusok számára is és ennek ellenére úgy érzem, hogy nem kapott elég figyelmet.




A minősége hibátlan!  Az utóbb időkben úgy alakult, hogy szinte kizárólag Colourpop palettákat használtam és elkényeztettek a sok krémes formulával.
Ehhez képest a Cherry-nek inkább porosabb az állaga, de egyáltalán nem porzik, csodásan siklik a termék a bőrön és fantasztikusan jól összedolgozhatóak a színek.

A csillámos színek egyáltalán nem potyognak és a világos matt színek pigmentáltsága is tökéletes, amely mindig sarkalatos pontja egy palettának.

A csomagolásban található ecsetet imádom! Igazán puha, kétvégű ecsetről van szó, melynek egyik fele tökéletes satírozó, a másik részével pedig szépen lehet a mélyítő vonalba vagy a szem alsó vonalába, koncentráltan felvinni a színt.

Szokás a palettába csomagolt ecseteket szidni, de véleményem szerint ebbe nem lehet belekötni, mint ahogy a stabil, erős, műanyag csomagolásba sem és a jó minőségű tükörbe, amely megáll, így állítható is a dőlésszöge.

Én ezt a palettát több mint fél éve vásároltam és használom kb heti szinten, tehát a véleményem, mint mindig, elég kiforrott és megalapozott.

A Lookfantastic oldaláról rendeletem meg, ahol jelenleg 49,95EUR, viszont én egy akció keretein belül kevesebb, mint féláron, 23,56EUR –ért jutottam hozzá.
Azt gondolom, teljes áron is bőven megéri és ajánlom, de természetesen érdemes hozzám hasonlóan vadászni az akciókat, mert csak kellemesebb olcsóbban beszerezni, akinek ez számít.
A Lookfantastic oldalról rendelni pedig ne féljetek, mert tökéletesen megbízhatóak. Én már nagyon sokszor rendeltem tőlük egyéb kozmetikumot is. A szállítási idő, kb egy hét és nagyon-nagyon jó akciókat lehet kifogni, lásd ezt a remek palettát!

Kövess Facebookon és Instagramon is ha van kedved!

2020. február 23., vasárnap

Karamellás banánkenyér recept (akár cukormentesen is)

Ezzel a recepttel már régóta kísérletezek, de most, hogy már nem először sütöm meg, eljött az ideje, hogy megosszam veletek, mert szerintem nagyon finom és igazán könnyű elkészíteni.



Hozzávalók:

  • 3db érett banán (érett alatt azt értem, amikor már barna, ez nagyon fontos)
  • 2db tojás
  • 1 pohár joghurt (175g)
  • 30-40ml Monin karamellás szirup (elhagyható, csak akkor nem lesz karamellás a kenyerünk)
  • 160g zabpehelyliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • Tetszés szerint csokolédécseppek (szintén elhagyható vagy helyettesíthető pl, durvára tört mogyoróval)


Elkészítés:

Az banánt beletördeljük egy tálba és hozzáadjuk a többi hozzávalót (kivéve a csokolédécseppeket) és egy botmixer segítségével pár perc alatt sima állagúvá keverjük.

Nem kell megijedni, egy viszonylag híg állagú tésztát kapunk és ebbe szórjuk a csokoládécseppeket, majd önthejtük egy szilikonformába.

Az enyém, amit a képen láthattok egy 20x12cm belső átmérőjű.




180 fokos előmelegített sütőben kb 1 óra alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát, de fontos, hogy ennek a banánkenyérnek az állaga sütés után is nedves marad (köszönhetően a banánnak), tehát nem egy piskóta állagú száraz tésztát kaptok. A tűpróbánál az a lényeg, hogy a tészta ne ragadjon a tűre, de mindig fog hagyni rajta egy minimális réteget.



Ha teljesen kihűl lehet szeletelni.

A karamellás szirup teljes egészében elhagyható, nem fogja a sütemény állagát befolyásolni és cukorral sem kell helyettesíteni, mivel a banánban van annyi, hogy a sütemény így is nagyon finom, édes lesz.

Jó étvágyat és írd meg ha elkészítetted vagy Instagramon jelölj be @amarcordia, hogy lássam!

Kövess Instagramon! -> https://www.instagram.com/amarcordia/

2019. március 30., szombat

Gardrób vásár!

Mivel ezek saját darabok, mindenből csak egy van! Még több ruha, kiegészítő  és további információk lentebb!



























Ha bármi tetszik, akkor az egyes termékek leírását és árát megtalálod itt:  https://www.facebook.com/amarcordia/
vagy itt: https://www.instagram.com/shoppingkiralyno/

Átadás személyesen Budapesten a Westendnél, vagy Foxpost-tal tudom küldeni.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...