2012 színe a tangerine tango volt, ami egy mandarin narancssárga árnyalat. Kezdetben nem rajongtam érte túlságosan, de a nyáron már teljesen oda voltam.
Pantone cég indoklás szerint, azért esett a választásuk erre a színre, mert a természetben előforduló leggyakoribb szín a zöld, illetve az emberi szem több zöldet lát, mint az összes többi színt összesen.
Számos kultúrában és vallásban a megújulást és a jólétet, a vitalitást jelenti, ami gazdaságilag is utal a 2012-es katasztrofális évre. A zöld sok országban az egészséget és a gyógyulást is szimbolizálja. Igazán friss, megnyugtató tavaszi szín.
Kíváncsi vagyok, a hazai kínálat hogyan alakul, mennyire "zöldülnek" be az üzletek. Azt gondolom a félreértések itt legalább annyira erősek lesznek, mint a mentával. Nagyon sok helyen a világoskéket is mentának látták, ami elég vicces.
Ruha tekintetében egyelőre hadilábon állok, viszont sminkben már most nagyon szeretem. Van egy gyönyörű Bourjois Mini gyöngyház Pigmentem (15-ös), amit méltatlanul kevésszer használtam eddig.
Ékszerben pedig semmi kétségem. Imádom a smaragdot, tehát ha tehetném, akkor 2013-ban a nem létező smaragd gyűjteményemet bővíteném, mondjuk az alábbi darabbal:
Mit szólok az új divat színhez?
Ha tetszik a blogom, kövess a FACEBOOKON is!
Az a nyaklánc! Mesés!!! :-)))
VálaszTörlés