2018. december 9., vasárnap

2019 év színe a Living Coral

A Pantone színtechnológiai vállalat idén is kiválasztotta a következő év meghatározó színét ami 16-1546 Living Coral lesz.


Az év színének kiválasztási folyamata gondos mérlegelést és trendelemzést igényel. A Pantone Color  Institute szakértői minden évben új színhatásokat keresnek. Az év színe aztán számos iparágban, többek között a divat, a lakberendezés és az ipari formatervezés, valamint a termék, a csomagolás és a grafikai tervezés területén is befolyásolja a termékfejlesztési és vásárlási döntéseket.
Azoknak a globális cégeknek, akik a Pantone partnerei, óriási segítség ez a szezonális trend elemzés, hiszen így kihasználhatják a színek erejét, pszichológiáját és érzelmi hatását a tervezési stratégiájukban.

Miért pont erre a színre esett a választás? A tengeri élet védelmére szolgáló korall vibráló, meleg, narancsos színe egy kis arany csillogással, pont úgy, ahogyan a maga természetes közegében tündököl, igazán megnyugtató és kiegyensúlyozott, ugyanakkor egy optimista és energikus szín. A Panton szerint 2019-ben pont erre van szükségünk, ebben a felgyorsult világunkban, amiben mindent behálóz a virtuális valóság. Szükség van arra, hogy megálljunk és gyönyörködjünk benne és érezzük a hatását, ahogy átölel és pozitív energiákat sugároz.

Mivel én a munkám miatt követem a Pantone trendeket és színtan specialistaként is izgatottam várom, hogy mire esik a választás, ezért kétszeresen is megörültem az eredménynek. Elsőként azért, mert ez az árnyalat nagyon közel áll hozzám és jelenleg is több ruha, pulcsi, körömlakk és egyéb sminktermék megtalálható már a ruhatáramban és a sminkes gyűjteményeben.


  • Kedvenc nyári ruhám, egy kb. 3 éve beszerzett teljesen egyenes szabású, basic, nyári kis ruha
  • Kedvenc téli pulcsim (Bizony ám, én nem csak nyáron viselem ezt az árnyalatot!): GAP kötött pulóver
  • Pirosító: Milani - 05 Coral Cove árnyalat
  • Két óriás kedvenc körömlakkom, mind a kettő OPI:
    • 1. Los Cabos Coral - igazi pasztelles korall
    • 2. Are We There Yet? - arany, mikro csillámokkal, az örök kedvencem
  • Parfois rózsaarany óra azért került a képre, hogy lássátok, mennyire megy ehhez az árnyalathoz a rózsaarany.



Igazán csodálatos feeling videót készített a cég:



2018. november 20., kedd

Black Friday visszaszámlálás! - Mire figyelj oda!


Bár a hivatalos Black Friday csak a héten lesz pénteken (november 23),  legtöbb magyar  webáruház próbálja kimaxolni ezt az egy napot, és igazából már a múlt héten elkezdődött az őrület és ez ki fog tartani a jövő hétig. Aztán valószínűleg hosszabbítanak:)
Ez egy nagyon jó lehetőség, hogy a régóta áhított termékre lecsapjunk, de azért nem minden áron!
Számtalan apró dolog van amire oda kell figyelnünk, hogy a végén elkerüljük a keserű szájízt.
Összeszedtünk 6 tippet, amit ha betartasz, elkerülöd a Black Friday csapdáit!
Olvasd tovább a cikket->>



2018. szeptember 1., szombat

Chanel körömlakk 2018 ősz-tél

Chanel a 2018-as őszi-téli kollekciójában nem csak a körmöket, de a szájat, szemet, arcot is mattként álmodta meg.
Körömlakkból 2 árnyalatú limitált kiadást szerezhetünk be.



Mind a kettő jellegzetesége, az opálos üveg, amelyben a színek még inkább sejtelmesebbek. 
Extra mattra száradó, de bársonyos felületet képeznek. Igazán különleges darabok és természetesen mind a két árnyalat nagyon őszies és télies.




638 Profondeur - Mély burgundi, gazdag és roppant drámai szín, főleg így matt verzióban. Nekem a kettő közül ő tetszik jobban és ő lenne az őszi választásom.




636 Ultimate - Hideg tónusú piros lakk. Matt felülete ellenére nagyon élénk piros. Nekem még sosem volt matt piros lakkom, ezért gondolkodom, hogy beszerzem a gyűjteményembe, mert nagyon különlegesnek tartom és ő lenne a téli választásom.

Nektek, hogy tetszik a Chanel két új matt körömlakkja?

2018. augusztus 5., vasárnap

Solutio antisudorica FoNo VII. Naturland - A legjobb izzadásgátló



Vannak olyan termékek, amikre viccesen azt szoktam mondani megváltoztaták az életem. Nos ha meg nem is, de, hogy lényegesen könnyebbé tették az biztos! Ilyen a Naturland izzadásgátlója, ami egy aktuális téma ebben a hőségben és fogalmam sincs, miért nem írtam erről korábban, mert kb. 8 éve használom, szóval elégé kiforrott a véleményem és nincs olyan ember, akinek a környezetemben ne ajánlottam volna már, ha szóba került az izzadás.

A NATURLAND kozmetikai termékeivel, gyógynövény teáikkal, étrend-kiegészítőkkel, illóolajokkal már biztosan mindenki találkozott a boltok polcain vagy akár otthon is. 1993-ban kezdtek el saját gyógyhatású termékeiket és gyógyszereiket gyártani.

Számomra érthetetlen, hogy pont ez a termékük ennyire nincsen a köztudatba, hiszen amióta használom, számomra a dezodor és egyéb társaik nem aktuálisak és ezzel így vannak azok is, akiknek ajánlottam. Egyszerűen soha nem kell aggódni, hogy átizzad a ruhánk, vagy foltos lesz, és ez egy idő után olyan természetessé válik a legnagyobb melegben is, hogy így talán érthetőbb, miért írtam, jelentősen megkönnyíti az életem.



Ez a termék gyógyszer, egy külsőleges oldat, amely a túlzott mértékű izzadás kezelésére szolgál.

Hatóanyag: 
12 g alumínium-klorid-hexahidrát 50 g készítményben.

Segédanyagok: 
tisztított víz, izopropil-alkohol.

Az alumínium szó hallatán sokan megijednek, de nem összekeverendő az alumínimsóval, ami a természetben és az ételeinkben is fellelhető és egy vízben oldódó vegyület.
A legtöbb izzadásgátló dezodor tartalmazza, de olyan kis mértékben, hogy az ételekkel is többet viszünk be a szervezetünkbe. Szóval senki ne ijedjen meg a hatóanyagot látva, mert inkább az lehet a fura, hogy mást nem tartalmaz és ezért szembeötlő.


Én nyáron nagyon tudok izzadni és valamiért sosem tudtam elviselni ha izzadságfolt jelent meg a hónaljamnál, ezért egy ilyen kellemetlen alkalom után kezdtem el kutakodni, és találtam rá erre a termékre. 
Csak gyógyszertárakban lehet kapni és az ára, kb 1000Ft,-. Ezért 50 mg oldatot kapunk, ami nekem bőven elég két évig. Most cseréltem le a régi üvegemet, de nem azért, mert elfogyott, hanem mert lejárt a szavatossága. A képen láthatjátok, hogy ez 2020.04 hó-ig lesz jó és nekem addig ez is elegendő lesz.

A használati utasítás szerint minden nap be kell kenni a hónaljat, amit én abszolút nem követek (Egyébként senkinek nem ajánlom napi használatra, de tapasztaljátok ki és mindenképp fokozatosan érdemes hozzászoktatni a bőrt). Nyáron a nagy melegben egy héten egyszer, nagy ritkán kétszer, télen pedig elég egyszer egy héten, de természetesen lehet, hogy másnak többször lesz erre szüksége. Teljesen illatmentes!

FONTOS: Mindig este használd, zuhanyzás után, teljesen száraz bőrre és akkor, ha már utána sem fogsz semmi izzasztót csinálni, ugyanis első alkalommal csípni fog és viszketni (az izzadság pedig ezt felerősíti). 

Én örültem, hogy volt erről információm, amikor egy átitatott vattakoronggal bekentem a hónaljamat, mert tudtam, hogy mire számíthatok és nem rohantam lemosni.
Először ugyanis kellemetlen lesz emiatt a használata. Nekem szerencsém volt, mert ez az égő és viszkető érzés egy fél óra után csillapodott, aztán másnaptól kezdve semmi. A következő alkalommal (kb. 4-5 nap múlva), amikor újra bekentem, más semmi gondom nem  volt és azóta sem.

Nővérem viszon még a második alkalom után is panaszkodott viszkető érzésre, de aztán neki is elmúlt.
Borotválás után aznap ne használd, csak másnap! Ha epilálsz vagy gyantázol, akkor pedig inkább két napot várj a használatig. Én egyszer epilálás után egy nappal használtam és akkor eléggé irritálta a bőröm. Most már szerencsére ilyen gondom sincs, hála a lézeres szőrtelenítésnek.

Ennyi kellemetlenséget viszont részemről megért az első alkalom, hogy utána, már soha többet ne kelljen dezodorokkal kísérletezgetnem és foltokkal bajlódnom, mert a hatása elképesztően meggyőző.
A hónaljam a legnagyobb melegben is csontszáraz. Nem szárítja ki, csak egyszerűen száraz, de nyilván ha mindennap használnám, akkor kiszárítaná, de erre semmi szükség.
Egy akármilyen átlagos drogériás izzadásgátlóhoz viszonyítva pedig ár-érték arányban is verhetetlen.
Ennyi év használat után én bátran kijelentem, hogy számomra egy igazi csodaszer és azt gondolom, ha megfelelően használjuk, akkor bárki számára nagyszerű megoldás lehet.

2018. június 10., vasárnap

Hylamide Glow Radiance Booster - Természetes hatású önbarnítás

Mindig irigyeltem a csokibarnára lesült lányokat, ugyanakkor az én hófehérke bőrömmel is teljesen megbarátkoztam, csak azzal nem, ha időnkként felteszik nekem a kérdést "Olyan sápad vagy! Nem akarsz egy kicsit kimenni napra?" Ma már ezt elég jól tudom kezelni, mert a válaszom annyi, hogy "nemigazán". Szoláriumba egyátalán nem járok és a napozás sem az én műfajom, ugyanakkor egy kis természtesnek tűnő barnaságot szívesen bevállalok az egészségesebb kinézetért, főleg ha ezért nem kell a napon aszalódni.


Hylamide Glow Radiance Booster pontosan ezt ígéri:

Aranyló barna ragyogást kölcsönző, fokozatosan ható önbarnítószérum, bónuszokkal.
  • 2-4 nap alatt kialakítja a bőr aranylását
  • Természetes bőrfényt kölcsönöz
  • Egységesebbé teszi a bőrtónust
  • Nem csíkoz, nem sárgás, teljesen természetes
  • Állatokon nem tesztelték

Én több, mint egy éve használom, így kijelenthetem, hogy nekem teljes mértékben bevált. Nem csak nyáron használom, amikor a sápadtságom szembeötlőbb, de télen is, mert valóban ad az arcnak egy egységes ragyogást és kiegyenlíti a bőrtónust, ami hozza magával, hogy az összkép is egy sokkal kipihentebbnek tűnő arc lesz.


DHA mentes, így elvileg lassabban (szerintem nem) és fokozatosan lehet vele természetes színt elérni és bár nincs az klasszikus önbarnító szaga, ugyanakkor nem illatmentes. Számomra teljesen meghatározhatatlan. Olvastam, hogy valaki uborkásnak érzi, valaki málnásnak... hát én nem tudom, de a lényeg, hogy szeretem és nincs vele semmi bajom.


Nagyon praktikus pipettás a kiszerelése. Én nem csak az arcomra, hanem a nyakamra, dekoltázsomra és néha még a vállamra is teszek belőle, tehát nem spórolok vele túlságosan, ami azt jelenti, hogy nekem így kb 8-10 cseppre van szükségem. Ha csak arcra és nyakra viszem fel, vagy télen néha elég az arcra, akkor 3-4 csepp bőven megteszi.


Nagyon folyékony, könnyed szérum, amit gyorsan szét lehet oszlatni a bőrön és szépen beszívja, de pár percet várni kell. Az első egy percben picit ragadósnak tűnik tőle a bőr, de ahogy beszívta, ez teljesen megszűnik.



Ha használom, akkor esténként szoktam és nekem már másnapra látszik a hatása. Tulajdonképpen semmi extra, hanem tényleg csak az az egészségesebb bőrkép egy minimális aranybarna ragyogással, ami eltűnteti a sápadtságom. Ha egymás után három nap használom, akkor már viszont látszik a napcsókolta hatás is, tehát konrétan barnít. Én ritkán szoktam ennyire vadulni, viszont aki nyáron sem tudja az alapozót elengedni, annak bátran ajánlom, mert bár természetesen nem fed, de azért egy bb krémet simán ki lehet vele váltani azáltal, hogy szép egységes lesz tőle a bőr és még hidratálja is.

3 nap egymás után én nem használnám, mert bár nem sárgít, de nincs az az önbarnító, amit ha túlzásba viszünk, be ne sárgítna, tehát fokozatosan és nem mindennapi használatra javaslom.

Szépen és egyenletes kopik, bár nálam nincs esélye, hogy foltosan kopjon, mivel minden héten radírozom az arcom és a testem is, vagy éppen hámlasztok, sőt a legújabb, hogy reggel este almaecetes vízzel törlöm át az arcom és így nagyon puha.
Szerintem ha valaki legalább a heti egy radírozást beveti és hidratál, akkor azzal a legtöbb önbarnító foltosodását meg tudja akadályozni.

A termék ára 7.990Ft és én a skinsmart.hu oldaláról vásároltam.

Kövess Facebookon és Instagramon is ha van kedved!

2018. április 17., kedd

Barry M Liquid Chrome Highlighter Drops folyékony highlighter


A highlighterek lettek az utóbbi pár évben a kedvenc sminktermékeim. Nagyon sokszor előfordul velem, hogy kizárólag ezt használom egy nap sminkelés címszó alatt, mivel a legrosszabb napokon is könnyedén lehet egy kis friss csillogást kölcsönözni az arcomnak.
Én az arccsontom felett használom, illetve random a szemöldök alá. Száj fölé csak nagyon ritkán, az orra pedig egyáltalán nem. Elismerem, hogy a profi kontúrozás része az orr highlighterezése is, de ezzel szerintem sokan túlzásba esnek és Instagramon nagyon sok, számomra egyértelműen vicces sminket látok csillogó orrheggyel.
A gyűjteményemben por és krémes állagú termékek is találhatóak, ami most kiegészült a Barry M folyékony verzióival is.
Elég sokat gondolkodtam, hogy melyik márkától válasszak, milyen árnyalatokban és végül nagyon izgatta a fantáziámat ez a krómos hatás, ezért döntöttem a Barry M mellett, meg mert akciós volt a Pink Panda oldalán, így darabját 2.180Ft-ért vettem.


Ahhoz képest, hogy mennyire olcsó volt, a csomagolása önmagában nagyon megnyerő és a sminkes polc dísze is lehet. A 12ml azt hiszem nekem egy életre elegendő lenne, főleg, hogy az 5db elérhető árnyalatból nem tudtam csak egyet választani. 
A pipettás kiszerelés természetesen nagyon praktikus és a képen látható mennyiség bőven elég egy használatra.


Hiába van viszonylag sok highlighterem, sikerült két olyan árnyalatot választanom, amihez hasonlóm sincs.
Az egyik, ami egyértelmű döntés volt a Precious pearl, ami egy gyöngyház irizáló rózsaszín/arany árnyalat a hivatalos leírása alapján, de én semmilyen arany csillogást nem vélek felfedezni benne, amit egyáltalán nem bánok, mert a rózsaszín pigment igen erős és a fehér alapban gyönyörű, ahogy megcsillan. Az üvegben egyébként egyáltalán nem látszik, és még a pipettán sem igazán, hogy a bőrre kerülve ennyire intenzív lesz a rózsaszín, de nagyon különleges, és így egyben nem csak fényt, de rózsás árnyalatot is kölcsönöz az orcának.

A második árnyalat, amire a választásom esett, a Beam me up, ami egy gyönyörű pezsgőszín csodálatos arany fénnyel. Az üvegben szintén csalóka az árnyalat, mert sötétnek tűnik, de felkenve ez egy tökéletes bőrszínű arany árnyalat, és bátran ajánlom világosabb bőrű lányoknak is, hiszen én is az vagyok. Gyakorlatilag nincs színe, csak arany fénye.




Testes, krémes az állaguk és én kizárólag az ujjammal szoktam felvinni. Nagyon szépen el lehet dolgozni és a magas fedése miatt tényleg kevés kell belőle. 
A Pink Panda mellett a Make Up Plaza oldaláról is lehet rendelni, viszont sajnos nagyon sokszor van készlethiány mindkét oldalon. Érdemes tehát figyelni és beszerezni, akinek felkeltette az érdeklődését ez a termék és szeretne egy kis nem mindennapi ragyogásra szert tenni.

2018. április 1., vasárnap

Masnis cipők




A masni nem csak ruhákon, de cipőkön is remekül mutathat! Egy teljesen egyszerű outfitet is nagyszerűn fel lehet dobni egy masnis cipővel, melyekből szerencsére tavaly óta nincs hiány, mert a tervezők is eléggé rákattantak a témára.
Én nagyon szeretem ezt a díszítőelemet, ami igazából soha nem ment ki a divatból és szerintem nem is fog, de vannak időszakok, mint ez a mostani, amikor talán cipőkön látjuk viszont a legtöbbször.
A kedvencem a Deichmann kínálatából a fentebb látható púderrózsaszín félcipő. Nagyon szeretem az ilyen slip on jellegű rohangálós cipőket, amiket csak felkapok, és már mehetek is. Ezek elsősorban a sportosabb hétköznapokra illenek, de ezzel a masnival igazán bájosan csajos.
Kék verzióban is elérhető, ami legalább annyira tetszik, hiszen farmerhez tökéletes választás.






Ezt a nude színű, szalmatalpú félcipőt szintén el tudom képzelni a gyűjteményemben. Az idén a fonott szalma táskák is folyatják töretlen népszerűségüket és ez a darab gyakorlatilag mindenhez illik.
Stradivarius
Természetesen a balerinacipő is igen jó barátom és nagyon szeretem a hegyes orrú verziókat is, mert hiába lapos, így elegánsabb. A masnival pedig egyértelműen nem hétköznapi darab, de mégis bátran viselhető.


H&M
A papucscipők virágkorukat élik, amit én nem igazán értek. Nem az én világom ez a fazon, de lehet, mert én egyáltalán nem tudok magabiztosan közlekedni egy ilyen cipőben az utcán, de a masnik itt sem maradnak el.
Zara
A magassarkú szandálok viszont már én lennék, csak éppen ebben sem tudok járni, de attól még nagyon tetszik és ez egy csodaszép darab (főleg ha ez is nude lenne:)).

Ted Baker - Ecipo.hu
Legegyszerűbben és legkényelmesebben azonban úgy tehetünk szert egy masnis cipőre, ha például egy meglévő tornacipőnkhöz veszünk méteráru boltban vastagabb, szatén szalagot. Attól függően, hogy milyen a cipőnk és milyen szalagot veszünk, elég egyedi darabokat lehet pár száz forintból is varázsolni.

Mohito


2018. március 30., péntek

The Body Shop Kínai ginzeng és rizs revitalizáló arcmaszk

A hétvégi rutinom állandó részét képezi, hogy valamilyen arcmaszkkal kényeztessem a bőröm, ezért rengeteg márkától próbáltam már különböző formátumú maszkokat, így bőven van összehasonlítási alapom.
A The Body Shop Kínai ginzeng és rizs revitalizáló arcmaszkja azonban az egyértelmű kedvencem olyannyira, hogy mindig kell itthon lennie és már a sokadik tégelyt használtam el az évek alatt.

A Superfood kollekció megjelenése elsősorban a hatóanyagaival hívta fel magára a figyelmemet.

Hivatalos leírása:


Ez a 100% vegetáriánus, krémes tisztító és radírozó arcmaszk a Superfood kollekció része. Kínai ginzeng tartalmának köszönhetően javítja a bőr tónusát és revitalizálja azt, miközben a benne található rizskivonat hidratálja és egészségesen ragyogóvá teszi a bőrt. Közösségi Kereskedelemből származó nicaraguai organikus szezámolajat is tartalmaz, ami a bőr puhaságáért felel. Száraz bőrre kell felvinni.
 Krémes tisztító és radírozó arcmaszk
100% vegetáriánus
Revitalizálja, hidratálja, puhítja és egészségesen ragyogóvá teszi a bőrt, miközben javítja a tónusát is
Közösségi Kereskedelemből származó nicaraguai organikus szezámolajjal
Valóban nagyon krémes, ugyanakkor felvitelkor érdemes gyorsan dolgozni, mert az apró darabkák, melyek a radírozásért is felelnek, elég gyorsan száradnak.
Az illata önmagában felér egy mennyi illatterápiás kezeléssel. Friss, citrusos és teljesen olyan érzés, mint egy luxus wellnesskezelés és tulajdonképpen az is! 
20-30 percig szoktam az arcomon hagyni, vagy néha kicsivel tovább is pont az illatának köszönhetően.



Lemosáskor még gyengéden belemasszírozom az arcomba. Szerencsére egyáltalán nem durva szemcsés. 

Az első, ami azonnal szembetűnő számomra, hogy ígéretéhez híven, valóban egységesíti az arcbőröm és sokkal szebb lesz a tónusa.  Ezt elég sok arcmaszk ígéri, de részemről ez volt az első olyan pont, amire azt mondtam, ez igen! Drága, de jó ég, ehhez képest más drogériás arcmaszk a nyomába sem ér! 
Csodásan tisztítja a bőrt, bár van a TBS-nek egy kifejezetten hardcore maszkja ugyanebből a Supefood kollekcióból - amiért szintén sokan rajonganak - a Himalájai tisztító agyagos arcmaszk, amit én csak mintában próbáltam, de meggyőződtem róla, hogy bár elképesztő a tisztító hatása, de nekem az már sok. Egyébként anno, mikor elhasználtam az első tégelyemet ebből a ginzenges maszkból, megfordult a fejemben, hogy a himalájait veszem meg, de az eladó elég határozottan lebeszélt róla, pont azzal érvelve, hogy nem az én bőrtípusomnak való, és így vettem meg újra ezt. Ugyanakkor kaptam egy mintát, hogy próbáljam ki nyugodtan és rá fogok jönni, miről beszélt. Hát igen, valóban durván erősen tisztít, ugyanakkor szárít is, amire az én bőrömnek semmi szüksége.
Nekem ez a maszk a lemosás után a revitalizálás mellett nagyon puhává, üdévé teszi a bőröm, amit napokig lehet érezni. Teljesen feltölti és energetizálja az arcom, az isteni illata pedig a lelkem.
Ha ti is nagy arcmaszk rajongók vagytok és hozzám hasonlóan már sok drogériás terméket próbáltatok, akkor mindképpen ajánlom, hogy próbáljátok ki ezt is.
Az teljes ára 8.590Ft,- de sokszor lehet 20%-os kedvezménnyel megvásárolni 6.872Ft-ért, és ezért az árért egy valóban jó minőségű, csodás összetevőkkel rendelkező maszkot kapsz, ami heti rendszeres használat mellett is hónapokig elegendő.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...