2014. augusztus 20., szerda

Max Factor Gel Shine körömlakk - Twinkling Pink 30

A Max Factor a nyár közepén dobta piacra, megújult, zselés hatású körömlakk családját. Mivel a promo képek alapján az összes színbe azonnal beleszerettem, ezért már a megjelenés napján elindultam beszerezni és elsőként a 30-as, Twinkling Pink árnyalatot vásároltam meg.

Gyakorlatilag egész nyáron ezt a lakkot viselem a körmeimen, ami sok mindent elmond. Imádom a színét, ezt a mély, vibráló, pinket, ami az ígéretéhez híven valóban úgy fénylik, mintha profi zselés körmöm lenne. Ezt egyébként többen meg is kérdezték tőlem és volt aki nem akarta elhinni, hogy ez, egy "egyszerű" körömlakk, és én otthon festettem magamnak.
Az állaga nagyszerű, könnyen szétterül a körmökön és gyorsan szárad. A pigmentáltsága kiemelkedik az összes eddig használt lakkjaim közül, bőven elég belőle az egy réteg, amit persze köszönhet az adott árnyalatnak is, és én kizárólag megszokásból kentem csak fel a második réteget.
Az ecsete elég vékony, olyan, mint a régebbi OPI lakkoknak, amit én szeretek, mert precízebben lehet vele dolgozni, de gyakorlatlanabbaknak gond lehet, viszont ennél a lakknál nem kell ettől félni az említett állag miatt. Tényleg fantasztikusan terül szét a körmökön így csíkozódás kizárva. Ezt szeretem benne a legjobban és persze azt, hogy tartós, gond nélkül bírja az átlag 5-6 napot.
Az ára kicsit borsos, olyan 2400Ft körül mozog és én a DM-ben ki is váltottam rá egy joker 25% kupont, amivel már barátibb lett, de azt kell mondanom, hogy abszolút megérte az árát.


Magyarországon 6 árnyalatban kapható:
1. Gleaming Teal (csak külföldön)
2. Patent Poppy
3. Sheen Merlot
4. Sparkling Berry
5. Vivid Vermillion
6. Twinkling Pink
7. Radiant Ruby
8. Lacquered Violet (csak külföldön)
9. Glazed Cobalt (csak külföldön)
Nekem kivétel nélkül mindegyik tetszik, ami nálunk kapható, a naranccsal az élen, szóval erős a kísértés, hogy az összeset beszerezzem.

Ti melyiket vásárolnátok meg?

Ha tetszik a blogom, kövess a FACEBOOKON is és lájkold új, PARFÜM oldalamat is! Follow my blog with Bloglovin

2014. augusztus 19., kedd

Programajánló - Mesterségek Ünnepe 2014

Az idén augusztus 16-20 között rendezik meg a Budavári Palotában a Mesterségek Ünnepét. Nálunk most már hagyománynak számít, hogy a nővéremmel eltöltünk itt minden évben egy csajos napot. 
Az első, és legfontosabb, hogy még a bejáratnál, a kézműves sajtműveseknél veszünk egy diós-mézes, áfonyás sajtgolyót, amit mindketten imádunk de csak itt szoktunk enni.

Aztán jöhet a nézelődés!



Az egyik kedvenc standom, ezekkel a léggömbökkel díszített.  Nagyon látványos és vidám.



Az idén Törökország volt a vendég és valami eszméletlenül jó programot raktak össze. Sem én, sem a nővérem nem vagyunk egy nagy néptánc rajongók, de a törökök olyan nemzeti táncos-énekes műsort produkáltak, hogy az egészet végignéztük és hatalmas volt a sikere. 
Természetesen volt Törökországra jellemzőkkel beépített stand is, szultánokkal meg egyéb beöltözött kedves törökökkel.

Ezekből a csodaszép szószos tálkából én is vettem. Efsane Mehmet Yildrim török népművész alkotásai.

Orhan Cakiruglu Carik és Yemeni cipők gyártásával foglalkozik és az ő cipőit viselték például a Harry Potter filmekben vagy a Trójában is.

Hangulat:


Másik kedvenc standom a pipacsos csészékkel! Tavaly csak nézegettem, de idén már vettem is magamnak egy kávés csészét. Mennyire jó lesz már reggelente pipacsból inni a kávét!

 

Ha van kedvetek látogassatok ki, mert remek program családdal és barátokkal is. Itt minden infót megtaláltok: Mesterségek Ünnepe
Aki pedig már volt kint, az meséljen, kinek mi tetszett és mit vásároltatok?

Ha tetszik a blogom, kövess a FACEBOOKON is és lájkold PARFÜM oldalamat is!

2014. július 23., szerda

Nyári szerzemények

Mostanában nem vittem túlzásba a vásárlást, inkább sok kis apróság jött össze, de nem bánom, mert szerintem szuper dolgokat találtam.
Bijou Brigitte üzletben vettem teljes áron ezt  a tengerész stílusú fülbevalót. Szerintem még így sem volt vészes az ára, hiszen olyan sokat "spórolok" mindig az ebay-en, hogy ez most belefért.:)

Fülbevaló - Bijou Brigitte 1290,-Ft
Belefutottam a Rossmannban a Catrice leárazásokba. Most jó pár terméket lehet 699,-Ft-os áron megvásárolni. Én Camouflage korrektor 030 Rosy Beige árnyalatát választottam és bár ez a legsötétebb árnyalat, az én bőröm színe pedig világos, most nyáron mégis pont megfelelő. Sajnos a 3 létező árnyalat közül csak ez az egy akciós, de valószínűleg a világosabb árnyalatot is be fogom szerezni.

Catrice Camouflage korrektor - Rossmann 699,-Ft

Az Essence big bright eyes jumbo szemceruzáról sok jó véleményt olvastam, ezért vásároltam meg nude árnyalatban. Nem volt akciós, csak ha már ott jártam... Hát nem vagyok vele maradéktalanul elégedett. A színe és az állaga tökéletes. Puha, krémes ezért könnyen használható a vízvonalban, azonban nekem nagyon gyorsan tova tűnik onnan, kb fél órát ha kibír.


Essence big bright eyes szemceruza - Rossmann 649,-Ft
Egy újabb Rossmannos látogatásom alkalmával aztán beszereztem ez a Catrice Liquid Metal 060-as Petrol Pan nevezetű árnyalatát. Még nem használtam élesben, de a swatch alapján nagyon ígéretes darab.

Catrice Liquid szemhéjpúder - Rossmann 699,-Ft

A Springfieldben teljes áron bele szerettem ebbe a pólóba. Talán mondanom sem kell, hogy a csipkebetétért egyértelműen oda vagyok. Annyira feldobja ezt az egyszerű csíkos felsőt. Azóta persze, már láttam, leértékelve is, de nem bánom, mert örülök, hogy a magaménak tudhatom.


Csipkebetétes csíkos póló - Springfield 3995,-Ft

A Max Factor Gel Shine körömlakkjáért már a promo képek alapján oda voltam, így a megjelenés napján lecsaptam a 30-as Twinkling Pink árnyalatra.  Elég borsos az ára, 2599,-Ft, ha jól emlékszem, de kiváltottam rá egy DM 25%-os joker kupont. Persze még így sem túl baráti, de annyira szép! Amióta megvan, csak ezzel volt kilakkozva a körmöm, ami azért sokat elmond. A körmeimen fotózni persze elfelejtettem, de majd legközelebb, és akkor szentelek neki egy egész posztot, mert megérdemli.


Max Factor körömlakk - DM 1949,-Ft

Camaieu-ben leértékelve vettem meg ezt az élénk, pink színű felsőt. A vállfán nem mutat annyira jól, de felvéve annál inkább.


Pink felső - Camaieu 3495,-Ft


Egész kora nyáron bújtam az Ebay-t, hogy vegyek egy szép nagy strandkendőt, erre SIX-ben láttam meg ezt a gyönyörű darabot. Már volt bevetetésen a nyaralás alatt és imádom! A mintáját, a trópusi virágokat, a színét, mert sok fürdőruhához passzol és az anyagát is, mert nagyon könnyű és finom. Az ebay-es változatokkal pont az volt a gondom, hogy mindegyik anyaga sifon, ami szerintem az izzasztó hőségben, a vizes testen nem túl kényelmes viselet.


Trópusi mintás strandkendő - SIX 1500,-Ft (2599Ft helyett)

Yves Rocher tusfürdőkből sosem elég, főleg féláron. Beszereztem kettő gyöngyvirágost és aztán visszamentem a testápolójáért is vasárnap, de miután az eladó elkotyogta, hogy arra hétfőtől még nagyobb, 60%-os akció lesz, ezért inkább vettem még egy rózsás tusfürdőt is. Aztán majd a héten megyek vissza a testápolóért.

Gyöngyvirágos tusfürdő - Yves Rocher 700,-Ft
Cukiságfaktor a köbön! A Butlersben vásároltam ezt a kis édes noteszt. Azt tervezem, hogy ebben fogom összegyűjteni a saját, és a kipróbált-bevált receptjeimet végre.


"Édes" notesz - Butlers 1590,-Ft
Bevallom, a Westendben található Nina Coco üzletben ritkán járok, mert 100%-ban az ebay-en megtalálható bizsukat és egyéb apróságokat árulják, értelemszerűen jóval drágábban. Most azonban szuper egyet fizet, kettőt vihet akcióba futottam bele és vettem meg a két darab, szintén tengerészes noteszt. Így azért már abszolút megérte.

2db tengerészes notesz - Nina Coco 790,-Ft


Ha tetszik a blogom, kövess a FACEBOOKON is és lájkold PARFÜM oldalamat is!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...